Sy
2005.01.05. 14:08
Színészi karriert építget a Blue sztárja Simon Webbe az éneklés után most a színészi pálya felé kacsintgat, s úgy tűnik, nem is eredménytelenül, hiszen a hírek szerint már két filmes szerepet is bezsebelt. Az első megmérettetés az énekes számára már idén nyáron megkezdődik, ekkor kezdik ugyanis forgatni Rick Yune főszereplésével a Run című thrillert, amelyben Simon is szerepet kapott. “Már régóta szeretett volna egy filmben játszani, és úgy érzi, össze tudja egyeztetni a színészkedést az énekléssel” – árulta el Webbe szóvivője. A zenész barátja szerint azonban ennél egy kicsit többről van szó: “Tudja, hogy a Blue nem tart örökké, ezért szeretné valamivel bebiztosítani a jövőjét. De természetesen nagyon lelkesedik az ötletért, egykori modellként pedig már magabiztosan mozog a kamera előtt.”
|